Az Európai Parlament Kancelláriája tegnap döntött arról, kik kapják az EU tagállamaiban az Európai polgári díjat 2016-ban.
A 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket és civil szervezeteket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, Európai szinten is értékelhető, komoly teljesítményt nyújtottak működési területükön, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki.
A díjra európai parlamenti képviselők magánszemélyeket és szervezeteket jelölhetnek. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az Európai Parlament elnöke vezetésével ülésező brüsszeli zsűri, a Kancellária dönt a díjazottakról. A tegnapi döntés értelmében Szlovákiából az öt jelölt közül egyetlen jelöltet ismertek el, mégpedig a Csemadokot. Csáky Pál szerint, aki a Csemadokot az európai kitüntetésre jelölte, elkötelezett szlovákiai magyarok generációinak tevékenységét ismerte el az Európai Unió ezzel a döntéssel. A díjat decemberben adja át Brüsszelben az Európai Parlament elnöke a Csemadok elnökének.
Csáky azt is elmondta, hogy a szlovákiai magyar közösség következő brüsszeli bemutatkozására két hét múlva kerül sor, amikor szlovákiai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás az Európai Parlament épületében. Csáky szerint Szlovákia európai uniós elnökségének átvétele előtt meg kell mutatnunk magunkat, civilizált módon kell jeleznünk, hogy Szlovákiában nemcsak szlovákok, hanem más, gazdag kultúrával rendelkező nemzetiségek is élnek. A szlovákiai magyar közösséget prezentáló rendezvényen bemutatkozik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is.
Brüsszel, 2016. június 2., Csáky Pál EP-képviselő (MKP) sajtóközleménye