A Dunaszerdahelyi járás egyik legkisebb települése, Bögellő tizenötödik alkalommal rendezett falunapot 2016. augusztus 13-án, szombaton. Az 560 éves falucska önkormányzata – Kázmér Mária polgármester asszonnyal az élén -, gazdag programmal készült az ünnepségre. A rendezvény koszorúzással egybekötött megemlékezéssel kezdődött, amikor is a helyi temetőben megkoszorúzták az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékművét. Ezt követően a falu főterén felállított kis színpadnál folytatódtak a kulturális műsorok. Bevezetőként Csicsay Mária nyugalmazott tanárnő Bögellő község történelmét foglalta össze az érdeklődőknek. Majd azt követően nótaénekesek, táncosok és környékbeli fiatal tehetségek mutatkozhattak be a falu lakói és a környékbeli odalátogatók előtt. Fellépett többek között Kosáry Judit nótaénekes, Kosár Szabolcs, Kosár Józsa Janka, Lábodi Cintia és Lentulay Krisztián énekesek, valamint fergeteges műsort mutattak be az Iringó Táncstúdió táncosai. A nézők meghatottan figyelték a mozgáskorlátozottak alkotta Guruló trió műsorát, amit nagy tapssal jutalmaztak. A helyiek jól érezték magukat a rendezvényen, hiszen az időjárás is kedvezett, a kulturális műsorok szórakoztatóak voltak, és sok-sok finomságot kóstolhattak.  A családias hangulatú falunapot utcabál zárta. (bi)