A szlovák kormány a „földrengések” dacára stabil. Legalábbis Robert Fico szerint. A valóság viszont kissé mást mutat. Bő öt hónappal a márciusi parlamenti választások után Európa egyik legfurcsább kormánykoalíciója négy összetevőből hirtelen háromra zsugorodott, és a kormányfő lázasan számolgat, mennyi az annyi.

Fél évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: ebben az érdekházasságban csak az lehet elégedett, akinek a hozománya elég ahhoz, hogy diktálni/zsarolni tudjon. Robert Kaliňák örökös belügyminiszter nem is állta meg sokáig, hogy oda ne szúrja az ellenzéknek: tetszettek volna választásokat nyerni. Magyarán: mi nyertünk, tehát azt fogjuk csinálni, ami nekünk jólesik. Például mi felügyeljük azt az ügyészségi vizsgálatot, amely ellenünk folyik, és a „mi emberünket” minden áron megvédjük.

Hogyan is történne másképp, amikor már a kézfogónál kiderült, hogy a vőlegény, Robert Fico lényegében azt a politikát folytathatja, amely miatt a választások előtt senki sem óhajtott egybekeni vele, hiszen a többiek egymás után adták be a derekukat – mindig a másikra mutogatva –, feladva minden elvet és tisztességet, csak hogy a hatalom közelébe kerülhessenek. A Fico-Kaliňák tandem pedig, éppen ennek az önfeladásnak köszönhetően, ugyanazt a politikát viheti tovább, amit négy évig művelt, amelynek jellemzője a klientelizmus, a korrupció, a közpénzek pazarlása, a haveri érdekek kiszolgálása, az igazságszolgáltatás befolyásolása, a leszakadt régiók további süllyedése, az önkormányzatiság mellőzése, a polgárok további adókkal történő sanyargatása. Mindezt a többiek sűrű bólogatása mellett. Hogy a kisebbségi jogok sebeit ne is említsük, mert azokat szépségtapaszokkal próbálják elfedni.

Akárhányszor tesszük fel a kérdést: miért is állt össze ez az „álomkoalíció”, mindig ugyanazt a választ kapjuk: azért, hogy megvédje Szlovákiát az extrémizmus fokozódásától. Ezzel próbálták elaltatni a felháborodást, amit ez az összeborulás kiváltott a társadalomban.

A pillanatnyi helyzet tehát az, hogy a „standard” és „stabil” pártokra épülő szlovák belpolitika olyan lett, mint egy átjáróház: a képviselők ide-oda vonulgatnak, átülnek és visszaszivárognak, tovább kapaszkodva a választóktól kapott mandátumukba, mint egy mentőövbe. Az utóbbi napok legbizarrabb történése, hogy a Háló (Sieť) megszűntével a választások előtt a tisztességet és a jellemet károgó varjak egyből lecsaptak az egyetlen minisztériumra, amelyet Procházka széthullott pártja kapott. Tovább zajlik tehát a csöndes tülekedés, s csak idő kérdése, milyen eróziók várhatók még.

Ez a kalmárszellem mindenesetre fényévekre van a választási ígéretektől és a koalíciós nagy megegyezéstől, amely teli volt az ország érdekeiről szóló szlogenekkel. A napnál világosabb, hogy az egész csapatot a hataloméhség és az önös érdek tartja össze, ami nem feltétlenül esik egybe az ország és a polgárok érdekeivel.

Van ennél lejjebb? Hamarosan ez is kiderül, de igazán már semmin sem lepődhetünk meg.

Őry Péter,

az MKP OT elnöke