Ez év február 29-én Alsóbodokon került sor egy tanácskozásra, amelynek témája Esterházy János felvidéki mártírgróf személye, élete, munkássága volt. Több történész, civil szervezetek képviselői, politikusok is részt vettek a találkozón.

„Cselekedjünk mindnyájan egyetértésben és szeretetben!” – mondta az az Esterházy János, akit mindkét diktatúra üldözött és bebörtönzött, majd pedig halálra ítélt. A „kegyelemből életfogytiglanit” kapott csehszlovákiai magyar politikus élete a mai napig sem kellőképpen ismert a szlovák történészek előtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Esterházy János személyét a mai napig nem képesek különválasztani a fasiszta Tisótól és alattvalóitól. Sajnos Nyitrán és Alsóbodokon is hallhattunk a jelenlevő szlovák történésztől olyan kijelentéseket, amelyek megalapozatlanok voltak, és Molnár Imre, neves Esterházy-kutató később mindenre fényt derített.

A tanácskozás résztvevői mindnyájan azon a véleményen voltak, hogy megfelelő tartalommal töltsék meg az emlékévet, különösen a fiatalok részére is. Hangsúlyozták annak fontosságát, hogy Esterházy János rehabilitációja az egyik legfontosabb cselekedet, amelyet csak közösen tudnak kérelmezni. Fontos tehát, hogy a mindvégig övéi között kitartó  Esterházyt a mai kor felvidéki magyarsága is befogadja a szívébe, és hasonlóan kitartson mellette. Ehhez azonban az is szükséges, hogy egy emberként sorakozzanak fel mellette a politikai élet képviselői, a civil- és egyházi szervezetek vezetői, tanárok és munkásemberek egyaránt.

Alsóbodok olyan szellemi központja lehet az Esterházy iránti megbecsülésnek, amely zarándoklatra késztet majd minden tisztelőt. Az Esterházy-keresztút és a szeptemberre elkészülő kápolna összeköthet magyart a magyarral és magyart a más nemzetiségű, vallású emberekkel is. Hiszen Esterházy János nem válogatott. Képviselője volt ugyanúgy a felvidéki magyaroknak, mint a szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, reformátusoknak és zsidóknak is.

És mi az, amit építhetünk a mártírgróf életpéldája nyomán? Élete és munkássága bővelkedik olyan eseményekben, amelyek ma is aktuálisak. Sokat hangoztatta a szlovákiai magyarság két kincsét. Mi is ez a két kincs? „A Szlovákiában élő magyarság éppúgy, mint a magyar nemzetnek minden egyes tagja, két kincset őriz szívében és lelkében és ez a két kincs: a magyarsága és a keresztény mivolta. A magyar nemzetnek évezredes történelméből láthatjuk, hogy legnagyobb fiai, legnagyobb alkotói egyaránt voltak magyarok és keresztények, egyaránt szolgálták a hazát és az Istent.” – fogalmazott a magyar politikus. Papjaink útmutatása szükséges a mai korban is, habár a kommunizmus éveiben néhányukat a besúgók és ügynökök listáján találjuk, nem mindenki hódolt be. Sokan hasonlóan végezték, mint Esterházy János. Gondoljunk  csak a Mindszenty-per csehszlovákiai elítéltjeire. Mégis imára kulcsoljuk a kezünket, és imádkozunk népünkért, templomainkért, iskoláinkért.

Esterházy János fontos lépéseiről szólt Duray Miklós is, amikor Dunaszerdahelyen felavattuk Lipcsey György alkotását, a mártírgróf arcképéről készült domborművet a Fő utcán. „A magyarok elszegényedésének megfékezésére és a magyar kisvállalkozók gazdasági érdekeinek óvására alapította 1941-ben a pozsonyi Takarékbankot, az azóta is egyetlen – persze már 1945-től nem létező – felvidéki magyar pénzintézetet. A magyarház program, amit a Magyar Házak mozgalom működtetett, pedig a hiányzó közösségi találkozóhelyek megteremtésére és a magyar egyesületi tevékenység támogatására született.” – mondta ünnepi beszédében a felvidéki magyar politikus. Az alsóbodoki tanácskozáson Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója is a magyarház mozgalmat hangsúlyozta. Az ötletet nem új keletű, csak merítenünk kell a gulagot is megjárt Esterházytól. Magyar Házak a Felvidéken, nem lehetetlen kezdeményezés! Ez is összekötne bennünket Pozsonytól-Királyhelmecig. Néhány településen már működik is.

Láthatjuk, hogy Esterházy János személye példakép lehet politikusainknak, de mindannyiunknak is, kivétel nélkül. Életét és munkásságát szeretnénk megismertetni az emlékévben szélesebb körben, különösen azzak a korosztállyal, amely nem hallhatott Esterházy Jánosról.

Olyan nagyszerű történész és Esterházy-kutató, mint Molnár Imre, sajnos csak egy van. De akik ott voltak Alsóbodokon, mindannyian egyetértettek abban, hogy a munkát közösen kell elvégezni. Ezért is fontos, hogy a csatlakozó szervezetek is kivegyék részüket az Esterházy-emlékév programjaiból. Mindenkire számítunk!

„Mi a történelmünkből megtanulhattuk azt is, hogy csak az olyan törekvés jut diadalra, melynek mártírjai vannak.” – írja 1939-ben az Esti Újságban Esterházy János. Magyar egyházunk számos vértanút, mártírt tart számon. Felvidéki magyarságunknak is vannak mártírjai, köztük Esterházy János. Ebben az emlékévben tegyünk meg tehát lehetőségeinkhez mérten mindent, hogy nemzetünket erősítsük. Jussanak eszünkbe a 60 éve elhunyt mártírgróf szavai: „Cselekedjünk mindnyájan egyetértésben és szeretetben!”

Karaffa Attila