A 2017. május 11-i tüntetésen jelen levő párkányiak mondták: 1990 óta nem volt hasonló megmozdulás a városháza előtti téren Párkányban. 27 évvel a rendszerváltást követően a sors kikényszerítette, hogy a párkányiak és környékbeliek összegyűljünk, felemeljük hangunkat és tiltakozzunk az önkényes, ránk erőltetett beruházás ellen. A mintegy 300 résztvevő együtt harsogta: nem kér a hulladékégetőből, nem kér régiónk jellegének alapos megváltoztatásából egy kártékony, környezetszennyező beruházás által. Mert hiszen a turizmus és az idegenforgalom, a vidékünkre olyannyira jellemző szőlészet és borászat nem fér meg egymás mellett a gumiabroncsokat és műanyagot elégető hulladékégetővel. Országos viszonylatban a rákos megbetegedések száma e nélkül is itt a legmagasabb. A bajt nem kellene tovább növelni. Az első akadályt sikerült legyőzni. Párkány önkormányzatának képviselő-testülete bölcsen döntött. Ám a küzdelem tovább folytatódik. Tartsunk ki, legyünk erősek, kitartóak, védjük meg régiónk alapvető érdekeit!

Farkas Iván,
az MKP gazdaságpolitikai alelnöke