Tovább zajlik a „Szlovákiában szlovákul“ politika gyakorlata és tartalommal való megtöltése. Sőt, új dimenziót kapott, mert a parlament módosította a jelnyelvről szóló törvényt és vele együtt az oktatási törvény ide vonatkozó passzusait is. Az eddigi általános jelnyelv helyett ezentúl mindenhol a szlovák jelnyelv lesz használatban. Az oktatási törvényben ez azt jelenti, hogy a siket gyermekeknek és tanulóknak „garantált joguk van elsődlegesen a szlovák jelnyelven történő nevelésre és oktatásra is“.

A dolog pikantériája, hogy a törvénymódosítás eredeti, a Szlovák Nemzeti Párt képviselői által benyújtott javaslatában még nem szerepelt a szlovák jelnyelv, csak a jelnyelv, a szlovák szócska a második olvasatban, Karol Farkašovský SNS-es képviselő módosító javaslatára került bele a törvénybe, amelyet minden Most-Híd-as képviselő megszavazott.

A kérdés a felvidéki magyarok számára elsősorban az, hogy amikor arról folyik a vita, bele kerüljön-e az oktatási törvénybe a nemzetiségi oktatás fogalma, hogyan tudtak a hidasok tiszta lelkiismerettel megszavazni egy ilyen törvényt? Nem figyeltek oda, vagy nem tartják fontosnak a magyar nemzetiségű siket és nagyothalló gyerekek jogait? Mert nem arról van szó elsősorban, hogy egy-egy településen összejön-e egy osztályra való hátrányos helyzetű tanuló, vagy lehet-e indítani egy magyar speciális iskolát (ezek az iskolák többnyire bentlakásos intézmények), hanem az elvekről és a kisebbségek annyit hangoztatott jogairól. Ez a módosítás elég durva üzenet a magyar választóknak, akik a Most-Híd pártra szavaztak.

Ez a kérdés politikai vetülete. A dolog szakmai oldala ennél is érdekesebb.

A jelnyelv, mindig az anyanyelvhez kötődik. Szakemberek szerint a siket kultúra fogalma 5 kritérium alapján határozható meg: nyelv, értékek, hagyományok, normák és identitás alapján (Padden−Humphries 2006). Nagyon egyszerű lenne a dolog, ha a világon élő összes siket egy jelnyelvet használna. Ez azonban országok, nemzetek, kultúrák szerint alakul ki, és a különböző országok siketei sem értik egymást, hiszen az egyes jelnyelvi beszédek típusainak megvannak a maguk grammatikai struktúrái, amelyek az adott ország, sőt, tájegységek szerint alakulnak ki. Vagyis akár egy országon belül, nyelvjárásonként is különbözhetnek egymástól. Ehhez persze az adott problematikát is illett volna áttanulmányoznia a parlamenti szavazógépnek.

Az új jelnyelvről szóló törvény szerint a Szlovák Köztársaságban „a siket személyek kommunikációs formája a szlovák jelnyelv“. A siket személyeknek joguk van „a szlovák jelnyelv használatára“; „a szlovák jelnyelven való művelődésre“; „a szlovák jelnyelv segítségével a televíziós adásban és a közjogi intézmények részéről kapott információkra“.

Lássuk, hogyan érvényesül ez az oktatási törvényben. Dicséretes (lett volna, ha így szavazzák meg), hogy a siket gyerekeknek és tanulóknak ezentúl „garantálva van a joguk a jelnyelvi nevelésre és oktatásra is.”  Ez szerepelt ugyanis az eredeti beadványban. Ezzel szemben az elfogadott verzió: A siket gyerekeknek és tanulóknak „garantálva van a joguk elsődlegesen a szlovák jelnyelven történő nevelésre és oktatásra.“ (12. § 4. bek.)

„A speciális nevelési-oktatási igényű gyereknek vagy a speciális nevelési-oktatási igényű tanulónak joga van a nevelés-oktatás során speciális tankönyvek, oktatási szövegek, munkafüzetek, multimediális segédeszközök és speciális didaktikai és kompenzációs segédeszközök használatához;  a siket gyermeknek és tanulónak joga van a jelnyelvi beszédnek mint a siketek természetes kommunikációs eszközének (az eredeti javaslat szerint)  a szlovák jelnyelvi beszédnek mint a siketek természetes kommunikációs formájának (az elfogadott változat szerint) alkalmazásával történő képzéshez;¹⁴⁾ (144. § 3. bek.)“

Mint látjuk, a különbség mindössze egyetlen szó. De ennél sokkal több…

A törvényhozóknak a nemzeti bódulat ködében az sem számított, hogy a természet bosszúja által hátrányba került gyerekek így még egy hátrányt kaptak ajándékba. Az meg végképp nem zavarta őket, hogy például a többgenerációs siketek jelnyelv-váltásra kényszerülnek.

Őry Péter,
az MKP OT elnöke