Az MKP Nagymihályi Járási Elnöksége üdvözli, hogy Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter legutóbbi keleti körútja során ellátogatott a mátyócvajkóci, illetve a nagykaposi vasútállomásra is. A párt Ung-vidéki járási vezetősége 2018. január 31-én megtartott ülésén egyöntetűen támogatta azokat a törekvéseket, amelyek a Nagykapos-Bánóc vasútvonalon való személyszállítás visszaállítását tűzik ki célul.
Mihók Gábor járási elnök emlékeztetett, az MKP két petíciógyűjtést is szervezett az ügyben. A Nagymihályi Járási Elnökség 2016 őszén levélben kérte az akkor frissen kinevezett Érsek Árpádot, hogy a minisztérium vizsgálja felül a jelenlegi helyzetet, és állítsa vissza a vasúti személyszállítást a Nagykapos-Bánóc vonalon. A levélre nem érkezett válasz, de a sajtó részére kiadott nyilatkozatból az derült ki, hogy "a 2012-ben bezárt szárnyvonalat nem kívánják újraindítani".
Korábban négy alkalommal zajlott petíciógyűjtés az Ung-vidéken, több ezer aláíróval. Ebből kettőt az MKP kezdeményezett.
Az MKP Ung-vidéki regionális vezetőségének álláspontja szerint nem helyes, hogy egy nehéz helyzetben lévő régiótól megvonják a vasúti közlekedés lehetőségét gazdasági okokra hivatkozva, miközben az ország más részein ingyen is lehet utazni.