Berényi József elnöki beszéde a Magyar Koalíció Pártjának XII. Országos Kongresszusán, 2012. szeptember 22-én, Füleken.

Tisztelt Küldöttek, Kedves Barátaim!
Azért jöttünk ma össze Füleken, hogy elfogadjunk egy új alapszabályt. Mielőtt ezt megtennénk, értékelnünk is kell azt a nem egész másfél évet,17 hónapot, amely a legutóbbi, nagymegyeri tisztújító közgyűlésünk óta eltelt. 2011. április 16-án Nagymegyeren új elnökséget választott a kongresszus. Úgy gondoltuk, három év áll rendelkezésünkre, hogy felépítsük újra a Magyar Koalíció Pártját, és programunknak ismét képviseletet szerezzünk a szlovák törvényhozásban. De minden másképp történt. A Radičová-féle jobboldali kormánykoalíció 21 hónappal megalakulása után megbuktatta önmagát. Az európai mentőövről szóló szavazás összekapcsolása a kormányról szóló bizalmi szavazással végzetes hibának bizonyult. A kormány bukása igazolta, a régi megoldások, beidegződések az új politikai csoportosulások megjelenésével már nem hatékonyak. Míg a korábbi időszakokban a kisebb koalíciós pártok a hatalom (a kormánytagság) megőrzése érdekében mindig megtörtek, és feladták álláspontjukat – az MKP is 2001-ben a megyei önkormányzatok létrehozásakor - 2011 őszén nem ez történt. A Radičová-kormány legfiatalabb tagja inkább politikai céljaihoz és elképzeléseihez ragaszkodott, mint a kormánytagsághoz. Ezzel a szlovák politikában ismételten egy új korszak vette kezdetét. Semmi nem kötelez bennünket arra, hogy az SaS-t védjük, de véleményünk szerint a kormánybukásért legalább annyira hibáztatható az SaS, mint az a szlovákiai magyar politikus, aki javaslatot tett az említett két szavazás összevonására, vagy az újabban glorifikált volt miniszterelnök-asszony, aki vakon ezt végrehajttatta. Ennek a politikai hibának az eredményét ma már tudjuk: a Robert Fico vezette Smer a 2012. március 10-ei választásokon abszolút többséget szerzett. Szlovákia választási térképe bevörösödött, a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járást, valamint a párkányi választási körzetet leszámítva. Az utóbbi kettőben az MKP győzött. A sok kis pártból álló jobboldal súlyos vereséget szenvedett, melynek következményeit hosszú évekig fogja viselni.

Mi sem értük el célunkat. A Magyar Koalíció Pártja az előrehozott választásokon 2012. március 10-én ismételten 4,3 százalékos eredményt ért el, 109 483 szavazatot szerzett. A választási kampány során szinte minden régióban személyesen is részt vettem a járási jelöltek egy-egy kampányrendezvényén. Tudom, mert láttam, az MKP jelöltjeinek döntő többsége talán soha nem tapasztalt intenzitással kampányolt, saját pénzét, energiáját sem kímélve. Épp ezen pozitív tapasztalatok miatt volt még nehezebb és keserűbb a március 11-e hajnalán megjelent 4,3 százalék. A kifejtett erőfeszítés egyelőre nem hozta meg a várt eredményt. Ezúton szükséges ismételten köszönetet mondani minden képviselőjelöltnek, és mindenkinek, aki a kampányban segített, támogatott bennünket.

A választások után azonban, rövid időn belül a Magyar Koalíció Pártja újra talpra állt. Mind a helyi szervezeti ülések, mind a járási konferenciák arról adtak tanúbizonyságot, hogy a tagság a folytatást akarja, a küzdőszellem újra megjelent pártunkon belül, a programunkba foglaltakat senki más nem vállalja át, értékrendünk szerint senki más nem tevékenykedik ebben az országban. Száztíz ezer ember támogatása nem kevés, ezért helyénvaló az a több helyen kimondott vélemény, miszerint sikeresek nem voltunk, de kudarcot nem vallottunk. Valaki úgy fogalmazott, túl sokan vagyunk ahhoz, hogy feladjuk. A 2012-es parlamenti választásokon 8 járásban voltunk eredményesebbek, mint 2 évvel azelőtt: Dunaszerdahelyen, Komáromban, Galántán, Vágsellyén, Szencen, Rozsnyón, Rimaszombatban és Kassán. De azt is el kell mondani, hogy 11 járásban az eredményünk rosszabb volt, mint 2010-ben. Természetesen minden összehasonlítást és kimutatást körültekintően kell megtenni, hiszen azokban a járásokban, ahol 2 éve átlagon felül teljesítettünk, nehezebb volt hozni ilyen összehasonlításban az eredményt, mint azokon a helyeken, ahol 2 éve komoly vereséget szenvedtünk, ott könnyebb volt erősíteni.

A magyarok lakta 19 járásban a legtöbb településen mi győztünk. Fontos megjegyezni: pontosan 236 helyen. Az utánunk következő párt 209 helyen tudott győzni. Ebben a megközelítésben a legsikeresebbek Komáromban, Érsekújvárott, Rimaszombatban és Tőketerebesen voltak.
A számok tükrében nyugodt szívvel kijelenthetjük, a magyar szavazók legalább a felének a támogatását megszereztük. A mi számadataink szerint egyetlen párt sem szerzett több magyar támogatót, mint a Magyar Koalíció Pártja. Pártunk döntően etnikai jellege miatt viszont a politikai megosztottság nekünk árt a leginkább, hiszen a körülbelül 9 százalékos magyarságból a szavazók 5 százalékát kell tudnunk megszólítani a parlamenti küszöb átlépéséhez. Sokat ártott nekünk az is, hogy a választási kedv az északi járásokban jóval magasabb volt, mint a déliekben. A legalacsonyabb részvétel épp Komáromban volt, ahol a választásokat egyébként megnyertük. Nagykürtöstől Rimaszombatig, illetve Tőketerebesen és Nagymihályban is mélyen az országos átlag alatt vettek részt a szavazáson az emberek. A megosztottságban, a csalódásban, a reménytelenség érzésében kell keresni annak okait, miért is van ez így. Nem kis kihívás számunkra, hogy ezen aggasztó közéleti politikai passzivitást legyőzzük, hogy újra reményt, bizakodást és hitet oltsunk magyar közösségünk tagjaiba.

A Magyar Koalíció Pártja képviselőjelöltjeire leadott preferenciaszavazatok azt mutatták, van értelme a csoportos kampánynak. Azokban a régiókban, például Komáromban, de említhetném a Besztercebányai kerület déli járásait is, ahol jelöltjeink egymást őszintén támogatva, közösen küzdöttek és közösen kampányoltak mind a rendezvények, mind a vizuális megjelenítés szintjén, sikeresebbek voltak, mint azon régiók jelöltjei, akik közt ez a harmónia nem alakult ki. Az értékeléskor azt sem szabad elhallgatni, hogy a lista első helyén ugyanaz az 5 jelölt végzett, ha más sorrendben is, mint 2010-ben, illetve elnökségi tagok, alelnökök nem tudták megőrizni a helyüket. Véleményem szerint súlyos hiba lenne ebből arra a következtetésre jutni, hogy a 2010-ben a dunaszerdahelyi kongresszuson, majd 2011-ben Nagymegyeren elkezdett vérfrissítés felesleges, sőt kontraproduktív lett volna. A demokratikus politikai rendszereknél nem véletlenül alakultak ki négyéves választási ciklusok. Másfél év alatt nincs az a politikus, különösen parlamenten kívüli párt keretein belül, aki ki tudja alakítani támogatói körét, ahogy azt elődei15-20 év alatt megtették.

Tisztelt Küldöttek!
A legkisebb mértékben sem akarom elhárítani pártelnöki felelősségemet, amikor azt mondom, az előrehozott választások nem kedveztek a Magyar Koalíció Pártjának. A 2010-ben elvesztett választói bizalmat visszaszerezni nem könnyű, másfél év alatt pedig, bebizonyosodott, szinte lehetetlen. Hiszen tanultunk korábbi hibáinkból, megfogadtuk tagságunk és támogatóink 2010 után megfogalmazott tanácsait. Választási programunkban és egész kampányunk során az eddiginél sokkal hangsúlyosabban foglalkoztunk gazdasági és szociális kérdésekkel, az emberek megélhetési gondjaival. Nemcsak magyar, de regionális pártként fogalmaztuk meg programunkat, felvállaltuk és hirdettük a kisebbségi önkormányzat, ha úgy tetszik, autonómia gondolatát, igyekeztünk önmagunkat népszerűsíteni, és nem másokkal foglalkozni, kampányunkban jóval nagyobb teret kaptak a modern elektronikus eszközök, és ismétlem: jelöltjeink talán soha nem tapasztalt erőbedobással kampányoltak, listánkon soha nem volt ennyi fiatal, jeleltjeink közt megjelentek a felvidéki zenészvilág kiválóságai, egyházi méltóság és romák is. Az eredmény mégis 4,3 % maradt. De tovább kell lépnünk, a szomorkodásra és a sebek nyalogatására nincs idő, három és fél év múlva újra parlamenti választások várnak ránk. Sőt egy év múlva megyei, 2014-ben pedig európai parlamenti választásokon kell helytállnunk, és hatékonyan bele kell szólnunk a köztársasági elnöki választásba is.

Ma egy új alapszabály és egy esetleges névváltoztatás elfogadásával új fejezetet nyitunk, megkezdjük a felkészülést az előttünk álló feladatok sikeres megoldására. A Magyar Koalíció Pártjának, ha új név alatt is, megbízható, stabil, a folytonosság megőrzése mellett, új gondolatok és személyek befogadására képes csoportosulásként kell működnie. Ezt célozza meg az új alapszabály-javaslat, amely a modernizáció, az egyszerűsítés, a nyitás és a párton belüli kompromisszumkeresés jegyében született meg.

A világ, amelyben élünk, több bizonytalansági, mint bizonyossági tényezőből áll össze. Ezért is kell, hogy az MKP stabil és megbízható párt maradjon. Átalakultak a világban az erőviszonyok. Európa már régen nem a világ közepe. Az euro-atlanti fogyasztói „kultúra” és a muzulmán vallási életfelfogás konfliktusa komoly veszélyforrásokat tartalmaz. Nyíltan ki kell mondani: az Európai Unió válságban van, az euró jövője kérdéses. Szlovákiában fertőz a bohócpolitikus olcsó népszerűségszerzésének és önmutogatásának a vírusa. 2012-ben egy olyan párt tudott egyedül kormányt alakítani idén márciusban, amelynek politikusai 2006 és 2010 között már megmutatták, nem szívügyük Dél-Szlovákia, sokan közülük pedig nyíltan intoleráns, magyarellenes politikájukról híresültek el. Például nekik köszönhetően veszítik el szlovák állampolgárságukat a mai napig mindazok, akik egy másik, legtöbb esetben Szlovákiával szövetséges országhoz is akarnak kötődni állampolgári kötelékkel. Mindemellett a Smer egyedülálló előretörést tudhat maga mögött a magyarok lakta járásokban is. 101 ezer szavazattal kaptak többet, mint 2010-ben, ez 40 %-os javulást jelent. Nem áll messze az igazságtól tehát az a megállapítás, hogy az MKP és a Most-Híd versenyfutásának 2012-ben a Smer volt a tényleges győztese. Hiszen ezt bizonyítja az a 4200 szavazat, amit az érsekújvári választási körzetben, vagy az a 4800, amit Kassa—környékén, illetve az a 4700, amit Tőketerebesen kaptak, ebben a javulásban nyilván sok magyar szavazó is benne van, akik korábban az MKP-ra adhatták le voksukat. A választási eredménynek köszönhetően a szlovák törvényhozásban ilyen kevés magyar nemzetiségű képviselő még sohasem ült, és a képviselet minőségéről most talán ne is szóljunk.

A problémák és kihívások dióhéjban összefoglalt listája végére hagytam, nem véletlenül, a népszámlálás eredményeit. Idén februárban szembesültünk azzal, hogy több mint 62 ezerrel vagyunk kevesebben, mint 10 évvel ezelőtt, és csaknem 110 ezerrel vagyunk kevesebben, mint 20 évvel ezelőtt. Véleményünk szerint itt végképp nincs helye a dolgok elkendőzésének, bagatellizálásának és a mellébeszélésnek. Ezek a számok rendkívül rosszak, a helyzet kritikus. A magyar közösség reális helyzetéről még inkább árulkodó adat, ha járási lebontásban nézzük a számokat. Az Érsekújvári járásban például 8800 magyarral van kevesebb, mint 10 éve, Komáromban 8600-zal, Léván 5450-nel vagyunk kevesebben, ez 16 %-os csökkenést jelent. Tíz év alatt ezekben a járásokban, de máshol is 3-4 középnagyságú község magyar lakossága tűnt el a fogyás arányát és számát tekintve. Vannak, akik azt mondják, ne dramatizáljam túl a helyzetet, mert az emberek általában nem kíváncsiak a rossz hírekre. A rossz hírek demoralizálhatják a közösséget. Mégis azt mondom, nekünk nyíltan szembe kell néznünk a tényekkel. Épp ezen számokból kiindulva mondhatjuk azt a szlovák közösség és politika felé: aki azzal érvelt, és utasította el a magyarok javaslatait, hogy Dél-Szlovákiában elmagyarosítás folyik, az hazudik és manipulál. A ránk nézve kedvezőtlen számokból erényt és politikai tőkét kell kovácsolnunk, hiszen egyértelműen igazolják, jogbővítésre, nagyobb anyagi támogatásra és átfogóbb intézményi háttérre van szükség ahhoz, hogy a felvidéki magyarság megmaradhasson. A számok leleplezik Szlovákia tényleges arcát, hiszen február óta még nem volt szlovák politikus vagy közéleti személy, aki azt mondta volna, nem célunk a magyarság megszűnése, készek vagyunk segíteni ennek a közösségnek, keressük meg együtt a megoldást. Rajtunk kívül a csökkenésről nem beszélt senki, feltehetően sokan a zárt ajtók mögött dörzsölik a markukat, ahogy a kilencvenes évek elején sikerült elszakadni a csehektől, a 2000-es évekre az állami politika következtében a magyar közösség leépítése belátható közelségbe került. Robert Fico nem véletlenül alkalmaz mosoly-diplomáciát Magyarország felé (a Selye János Egyetem leminősítését leszámítva), nem véletlenül fogja vissza Smer-es politikustársait, legalábbis egyelőre a nyilvános magyarellenes lépésektől. Ő tudja, az idő nekik kedvez, nincs szükség további jogfosztásra, közösségünk ereje így is csökken.

Ha van értelme az MKP tevékenysége folytatásának, ha van értelme járási konferenciáinknak, a helyei szervezetek taggyűlésének, a szlovákiai civil élettel való együttműködésünknek, akkor az éppen az, hogy a szlovák nacionalisták óhaja ne teljesülhessen, a folyamatok leálljanak, majd megváltozzanak, hogy Szlovákia ténylegesen demokratikus ország legyen, melynek titkolt célja nem a magyarság fölszámolása, hanem annak megőrzése és gyarapodása.

Tisztelt Küldöttek, Kedves Barátaim!
Én hiszek abban, hogy a ma elfogadásra kerülő nyitottabb, modernebb és egyszerűbb alapszabályunk, majd az azt követő tisztújítási folyamatunk hozzásegíti a magyar közösséget a felemelkedés útjának megtalálásához, a közös célok megfogalmazásához, és az egységesebb felvidéki magyar fellépés és érdekérvényesítés eléréséhez helyi, megyei, országos és európai szinten.

Van jövőnk! Isten minket úgy segítsen!

Fülek, 2012. szeptember 22