Megint igazolódik a közhely (vagy a népi bölcsesség?): lámpa alatt van a legsötétebb… Sötétebb már csak egy koalíciós kormányban lehet. A négy mínusz egy párti koalíció legkevésbé számos tagja most Nemtudomkát játszik és a nagy testvérre mutogat.

Ahogyan anno Murphy írta törvénykönyvében. „A csapatmunka igen fontos. Így van rá módod, hogy másokat hibáztass.” És teszi is a kicsi bőszen. Különösen azóta, hogy a média is hangosan követeli, mert egy németföldre emigrált vietnami úriember – máskülönben: dúsgazdaggá vedlett kommunista oligarcha – ügyvédnője egy évvel a történtek után kitálalt a német sajtónak. Végtére is, egy emberrablás áldozatának alapvető emberi szabadságjogait kell megvédeni.  Tisztességes politikus ilyenkor nem hallgathat.

Egy éven át viszont hallgathatott. Síri volt a csönd, mintha mi sem történt volna. Mintha a kormány különgépe fel sem szállt volna, hogy vietnami politikusokat fuvarozzon  Moszkváig… Akkor mit csinált, hol volt Nemtudom? A kormány különgépe nem a „Kali” különgépe, hanem a kormányé, a koalíció mindegyik tagjáé is! Ezt is jó lenne észben tartani, nem csupán hallgatni kritikátlanul a kimagyarázkodásokat. Szóval: nem elég csak másokat hibáztatni, másokra kenni a felelősséget, mert ahol fröcsög a szenny, ott bizony senki sem marad makulátlan. Nemtudomkánk ne tudná?!

Hogy egyszer, majd, ha kiderül, hogy a kormány rabolta el a szegény jó vietnami menekültet, akkor majd kilép a kormányból a pártja, csupán a jól ismert pávatánc. JELLEM, mely megint önmagáért beszél. De kissé több is annál: kép és kórkép arról, hogy a szlovák politika és annak nagy túlélője hová is jutott. Hová? Hát: ott ül egy kormányban, melynek parlamenti hátországát is biztosítja, miniszterei vannak – igazságügyi is –, a koalíciós tanácsban személyesen dönti el, mi történhet és mi nem – bár mint most szavaiból kiderül: azt sem tudja, mi történik a kormányában. Annak ellenére, hogy tavaly szeptembertől már ment a német-szlovák adok-kapok az ügyben… Állami szinten is. Épp csak Nemtudomkának ne szóltak volna még a saját illetékesei sem?

Tíz hónap alatt legalább a kormánykoalíción belül tisztázódhatott volna, mi is történt valójában. Van nemzetbiztonsági hivatalunk, titkosszolgálatunk – civil és katonai is –, alkotmányvédelmi, de nyomozó testületeink is vannak; igaz, most ezek is egymásra mutogatnak, arra hivatkoznak, hogy a belügyminisztérium nem kérte fel őket megfigyelő tevékenységre. Egy politikusnak – aki csak politikai ellenfelet lát a kormányban – talán elég, ha mind azt állítják, mit sem tudtak az „esetről”, de a kérdés attól még kérdés marad, és válaszra vár: akkor ki és hogyan vigyáz Szlovákia biztonságára? Elvégre a szlovák „Air Force One” volt mozgásban! S ha a csehek képesek voltak GPS-adatok alapján lekövetni az emberrabló cseh furgon útját egészen a pozsonyi Bôrik kormányszállóig, a mi nemzetbiztonságijaink éppen hol szunyókáltak?! Mivel voltak elfoglalva? Talán csak nem az olasz maffia szlovákiai szálait találták meg – több év késéssel…

Egyáltalán: miféle nemzetbiztonságiak, ha csak politikusi utasítások, vagy külföldi felkérések alapján hajlandók dolgozni, végezni a feladatukat, melybe – barát vagy ellenség, mindegy – a megfigyelés, a prevenció, a felderítés is beletartozik? Szakma még az ilyen, vagy ez is párt klientúra alapján kiosztott pozíció lett? 

Szuverenitási kérdés is, hogyan működnek-e az ország biztonságát garantálni hivatott szervezetek. Operatívan dolgoznak-e, vagy csak úgy tesznek, mintha… Lehet hát hárítani a felelősséget, mosdatni a szerecseneket, ujjal mutogatni „Kalira” és Ficóra, de a csúcspolitika összes szereplőjének közös felelőssége, amely egyre világosabban kiütközik a média keltette politikai botránynak köszönhetően: az állam létét és biztonságát garantáló alapvető szervek/hatóságok nem működnek, ergo az ország és a lakosság biztonságát veszélyeztetik.

Őry Péter,
az MKP OT elnöke