1968. augusztus 21-én fojtották el a prágai tavaszt. Ötven éve nyújtott „elvtársi segítséget” a Varsói Szerződés Csehszlovákiának. 

Szlovákiai magyar szempontból három szinten érdekesek 1968 történései:

1. akkorra vált egyértelművé a csehszlovákiai magyarok Budapesttől, mint politikai centrumtól való elfordulása, és vált az új központtá Prága. Az is megmutatkozott, hogy ha a csehszlovák hatalom legalább csak megcsillant egy olyan lehetőséget, hogy komolyan veszi az itteni magyarságot és kész jogai szintjét akár minimálisan emelni, a csehszlovákiai magyarok lojalitása nagyon gyorsan emelkedni fog. Az akkori csehszlovákiai magyar elit, sőt az egész csehszlovákiai magyar társadalom nagyon erőteljesen támogatta a prágai tavaszt, mint a társadalmi fellazulás reformmozgalmát.

2. a későbbi, 1989-ei történésekhez hasonlóan már 1968 megmutatta, hogy az akkori csehszlovákiai magyar közösség lényegében politikai közösség is, képes magát megszervezni, s képes artikulálni is elképzeléseit. 1968-ban a Csemadok vált a csehszlovákiai magyar társadalom reprezentánsává. Felemelő érzés 5 évtizeddel később is olvasni az akkori jegyzőkönyveket, érzékelni a parázsló vitákat, elgondolkodni a megoldási javaslatok fölött. 

3. 1968 ugyanakkor megmutatta a társadalmi megosztottságok veszélyességét is. A csehszlovákiai magyar társadalmon belül a hatalommal együttműködni kész magyar kiszolgáló réteg szervilitását és a szlovák nacionalisták magyarellenességének hőfokát is (ez utóbbit két felvonásban: augusztus 21-e előtti és utáni értelmezésben). Az „eredmény”: a csehszlovákiai magyar értelmiség huszadik századbeli harmadik „lefejezése” az ún. normalizációs folyamat által, a csehszlovákiai magyar közösség megfélemlítése. 

Csáky Pál,
az MKP európai parlamenti képviselője