Nem lepődött meg senki azon, hogy a közoktatási törvény módosítására irányuló, Most- Híd által benyújtott törvényjavaslat, a nemzetiségi iskolák fogalmának bevezetése és annak részletezése nem ment át. Tudtuk jól, és arra jómagam is rámutattam, hogy késve, politikai akarat és szándék nélkül nincs is esély. Mégsem hagyhatom a dolgot szó nélkül. Hisz ez most valóban olyan javaslat volt, mely végre nem látszat- vagy félmegoldás lett volna iskoláink ügyében. Minden hiányossága mellett valóban tényleges előrelépést jelenthetett volna. Ám nem így történt.

A felvidéki magyar iskolák ugyanis jobb sorsra érdemesek. Nagy kár, hogy a Most-Híd csak most, a választási ciklus végén próbálkozott azzal, hogy egyáltalán benyújtsa.  Nagy kár, hogy nem állította az ügy mellé sokkal nagyobb visszhangot keltve az iskolákat, a vezetőiket, a pedagógusokat. Nagy kár, hogy nem állította az ügy mellé a civil és politikai szervezeteket, vagy a magyar-magyar párbeszéd folytatásaként nem szólította meg akár az MKP-t is. Nagy kár, hogy ezeket a lehetőségeket ki nem használva nem állította az ügy mellé a felvidéki magyar társadalmat, akár a polgári engedetlenség törvényes eszközeivel gyakorolva nyomást a parlamentre.  Nyilvánvaló számomra, hogy nem is akarta.

Ám az ügynek vannak további tanulságai is. A szlovák politikai térfélen csak akkor tud a magyarság érdemi eredményeket elérni, ha képes egységben, hatékonyan, erővel fellépni. Voltak erre kiváló példák, mondjuk a 90-es években.  A politikai játszmák eddig valódi, átfogó megoldásokat nem hoztak, csak pótmegoldásokat. Ez ma is így van, elég megnézni a mostani szavazás eredményeit és a résztvevők hozzáállását. Én hiszek az önkormányzatiság, önigazgatás eszméjében, azt kell elérnünk.  Biztos vagyok abban, hogy ez az egyetlen lehetőség a megmaradásra és gyarapodásra.

Iskoláink azonban addig is napról napra küszködnek. Próbálunk ilyen-olyan teóriákkal optimalizálni, racionalizálni, megtartani, ügyeskedni….  Ám valódi, hatékony eszköz nincs a kezünkben. Ezért nagyfokú felelőtlenségnek tartom azzal hazardírozni, hogy mikor, miképp foglalkozunk vagy éppen nem egy ilyen húsbavágó törvénymódosítással. Mint ahogy nagyfokú felelőtlenség abban is bízni, hogy az itt élő magyar nemzetrész helyett valaki más fogja kiharcolni a további boldogulásunk feltételeit.

Kiss Beáta,
Az MKP oktatásügyi alelnöke