A környezetvédelem jegyében az Európai Unió Szlovákia számára feladatul adta a Felső-nyitrakörnyéki bányák bezárását, legkésőbb 2023-ig. Ami közvetlenül 110 millió € költséggel jár, a bányák felszíni részének szanálására, valamint a bányászok végkielégítésére. Ehhez az EU nagy mértékben hozzájárul. Sőt, a 2021-2027 közötti fejlesztési időszakban az EU speciális program keretében nyújt több százmilliós forrásokat a térség gazdaságának újjáélesztésére.
A Kelet-szlovákiai Vasmű is komoly gondokkal küzd. A járvány begyűrűzése következtében piacai beszűkültek, a termelést egyre inkább vissza kell folytatnia. Ami kéz a kézben jár dolgozói állományának csökkentésével. Ma még 10.500 dolgozója van, Kassa megye szinte egész területéről. Kérdés, állományát meddig képes tartani. Időközben felmerült, ha piacai még inkább beszűkülnek, amit a dolgozói állományának drasztikus lecsökkenése követ, Kassa megye a Felső-nyitrakörnyéki bányákhoz hasonlóan, speciális gazdaságélénkítési, újjáélesztési csomagot kér az EU-tól.
Mindkét esetben indokolt a lépés, az EU gazdasági újjáélesztési csomagja, hiszen dolgozók tízezrei kerültek, kerülnek önhibájukon kívül az utcára. A vállalkozási környezet alapos módosulása folytán, objektív okok miatt. Akik nem csupán munkaerő, hanem családfenntartók is egyben. A kérdés az, hogy miért nem történt meg az EU hasonló beavatkozása akkor, amikor a déli régiókat éltető mezőgazdaság szerkezete alakult át alaposan. Először a kilencvenes évek derekán, a rendszerváltozás következtében – ekkor az EU még nem léphetett közbe – majd 2004-et követően, amikor Szlovákia az Európai unió tagjává vált. Ez utóbbi eredményezte a Közös Agrárpolitika keretében az EU-támogatások olyan szerkezetét, amely kiemelte a nagy területen, sűrűn vetettekkel való extenzív gazdálkodást, ellenben elsorvasztotta a mezőgazdaság további szerkezeti egységeit. Mindkét változás következménye: míg az ágazat a kilencvenes évek közepén Szlovákiában 330 ezer embernek nyújtott megélhetést, mára ez lecsökkent alig 28 ezer főre. A változások másik következménye, hogy szinte teljes mértékben megszűnt az élelmiszeripar Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban, Rimaszombatban és más déli régiókban. Mindezt fokozta olyan gyáripari óriások bezárása, mint a komáromi hajógyár vagy a párkányi papírgyár.
Helyettük azonban nem érkeztek a régióba jelentősebb, tömegeket foglalkoztató ipari komplexumok. Kivétel tán a Galántára települt Samsung és részben a kenyheci ipari park. Az elmúlt 30 év folyamán más régiók kerültek előtérbe, a képzeletbeli Pozsony-Nyitra-Kassa vonaltól északabbra elterülő régiók. A turizmus fejlesztésére is jóval kevesebb jutott délre, minta az ország más régióiba. Figyelembe véve a kormányok szőrősszívűségét a déli régiók iránt, az EU gazdasági újjáélesztési csomagja is jó helyre került volna délen, illetve Bodrogközben és Ung-vidéken. Nem csupán a gazdaság élénkítésére, munkahelyek létesítésére, hanem a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Mint ahogyan ez megvalósul a Felső-Nyitra régiójában, ahol az EU speciális, gazdasági újjáélesztési csomagjából veszi kezdetét az észak-déli, R8-as gyorsforgalmi út építése, ám csupán Privigye, Nagytapolcsány és Nyitra között.
A déli járások ilyen tekintetben is más elbírálás alá kerültek. Pozsony szemszögéből tekintve, délre nem kellett, nem jutottak százmilliók az EU gazdasági újjáélesztési csomagjából. Pedig mennyire kellettek volna! A délen élő munkavállalók számára némi reményt csupán a Magyarország északi régióiban elterülő ipari parkok – Győr, Komárom, Esztergom, Rétság – nyújtottak, nyújtanak ma is. A kérdés csupán az, hogy miért Magyarországnak kell gondoskodnia a délen élő munkavállalók, gazdák, vállalkozók, civil társulások megélhetéséről? Gyakran a délen élő magyarok mellett a szlovákokról is, lásd pl. a Baross Gazdaságfejlesztési Programot. Pozsony ezt miért nem teszi meg, miért ennyire szőrösszívű régióink kapcsán?
Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke
