Szigeti László temetése katolikus szertartás keretében 2022. február 8-án, 14.00 órakor lesz párkányi új temetőben.
Nagy veszteség érte közösségünket. Hatvannégy éves korában elhunyt Szigeti László. Tanárként, iskolaigazgatóként, parlamenti és megyei képviselőként, oktatásügyi miniszterként is szolgálta a felvidéki magyar közösséget. Harcolt az alternatív oktatás bevezetése ellen, a Mária Valéria híd újjáépítéséért, a Selye János Egyetem létrehozásáért.
Szigeti László 1957. augusztus 3-án született. A pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett tanári diplomát 1981-ben. Matematika – földrajz szakos középiskolai tanárként oktatott a komáromi Selye Gimnáziumban.
Szigeti László politikai és közéleti tevékenységének időszakai:
- A Magyar Közösség Pártja OT elnöke 2012 – 1016
- A Selye János Egyetem igazgatótanácsának tagja 2010 – 2016
- A parlament Oktatási tudományos, sport és ifjúsági bizottságának alelnöke, 2006-2010
- A Pázmány Péter Alapítvány kuratóriumi tagja, 2004-2010
- A Selye János Egyetem igazgatótanácsának elnöke, 2004-2010
- A kormányközi szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság alelnöke, 2000-2006
- A kormányközi szlovák-magyar oktatási vegyes bizottság elnöke, 2000-2006
- A Magyar Koalíció Pártja oktatási és kulturális alelnöke, 1998-2012
- A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke, 1998-2002
- A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, 1996-1998
Részvétünk a hozzátartozóinak, feleségének, gyermekeinek. Hiányozni fog! Emlékét tisztelettel őrizzük. Nyugodjon békében!