A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 2015. március 28-án tartotta Beregszászon XXVI. Közgyűlését, amelyen elsősorban az ukrán válságnak a kárpátaljai magyarokra gyakorolt hatása és a magyarság közösségként való megtartásának kérdései szerepeltek. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke beszámolójában is elsősorban ezekkel a létkérdésekkel foglalkozott. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyar fiatalokat érintő kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusnak nincs fegyveres megoldása, s csak tárgyalásos úton rendezhető. De a háborús helyzet és a gazdasági válsághelyzet ellenére sem szabad feladni a kisebbségi jogok közigazgatásbeli és oktatásügyi érvényesítését. Köszönetet mondott Magyarországnak és a határon túli magyaroknak az eddig nyújtott erkölcsi, politikai és anyagi támogatásáért.
Köteles László, a Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének a tagja, a Csemadok alelnöke a közgyűlésen tartott felszólalásában a felvidéki magyar közösségek szolidaritásáról biztosította a kárpátaljai magyarságot. Beszámolt róla, hogy több gyűjtést indítottak a kárpátaljai magyarok megsegítésére. S ahogy fogalmazott, a legerősebb erő a példamutatás, s az MKP elnöksége tagjai által adományozott komoly összeget a közgyűlésen adta át a KMKSZ elnökének, hogy továbbítsák a rászorulóknak. A közgyűlés adta lehetőséget kihasználva tárgyalást folytatott a KMKSZ elnökével, Brenzovics Lászlóval és alelnökével, Gulácsy Gézával a jövendőbeli együttműködésről. Egyetértettek abban, hogy belátható időn belül nem várható az ukrajnai gazdasági helyzet enyhülése, s így megvan a veszélye, hogy az év végén az őszi és téli napokban még nagyobb szükség lesz a kárpátaljaiaknak a támogatásra. Ezért további megbeszéléseken egyeztetnek a jövendőbeli segélyek és támogatások érdekében. A KMKSZ a történelmi egyházakkal és a segélyszervezetekkel közösen koordinációs bizottságot hozott létre a segélyek lehetőség szerinti legigazságosabb elosztására.
A közgyűlés zárónyilatkozatában megoldást sürget a rendkívül súlyos gazdasági helyzetre, az Ukrajnában élő nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarság helyzetének mielőbbi rendezésére, s a kisebbségek jogai európai normáknak megfelelő biztosítására szólítja fel Kijevet.
A határon túli szervezett magyar politikai erők közül elsőként, 1989-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a kárpátaljai magyarok legfontosabb érdekvédelmi szervezete. A szervezet célkitűzése elsősorban a kárpátaljai magyarság érdekképviselete, önazonosságának, nemzeti kultúrájának és anyanyelvének megőrzése. Politikai szinten a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt elnöke, Brenzovics László az Ukrán Legfelsőbb Tanács /ukrán parlament/ képviselője. A KMKSZ külön frakciót alkot a Kárpátaljai Megyei Tanácsban és a magyarlakta települések jelentős részében a párt adja az önkormányzati vezetőket és tisztségviselőket.
Az MKP sajtóosztálya
Fotók
1. Köteles László, az MKP OE tagja felszólal a közgyűlésen,
2. Átadja a KMKSZ elnökének az OE pénzbeli adományát kárpátaljai rászoruló családok megsegítésére).