"Ha az egységes magyar nemzethez tartozóknak valljuk magunkat, akkor szívügyünk és kötelességünk is elődeink méltó tisztelete, a történelmünk nagyjairól, hőseiről való megemlékezés” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Székely István nyugalmazott tanár, az MKP helyi szervezetének elnöke az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepséget Felsőpatonyban. Az ünnepi megemlékezés a vértanúk halálának emléknapján, október 6-án a helyi kultúrházban kezdődött, majd a kopjafánál koszorúzással folytatódott. Idén is – hasonlóan, mint a múlt évben - a Magyar Közösség Pártja helyi szervezetének kezdeményezésére gyűltek össze a helyiek, hogy megemlékezzenek az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok hősiességéről. Az emlékünnepségen Menyhárt József, az MKP járási elnöke mondott méltató beszédet. Részt vett a rendezvényen Világi-Zemes Júlia, a település parlamenti képviselőjelöltje, valamint Sidó Tivadar, Felsőpatony község polgármestere. A helyi éneklőcsoport, a Margaréta daloskör tagjai pedig korabeli énekekkel színesítették a megemlékezést. Az ünnep végeztével az emlékezők a kopjafánál elhelyezték az emlékezés koszorúit és gyertyákat, mécseseket gyújtottak. (bi)