A Magyar Közösség Pártja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vendégszerepeltetése mellett emlékezett 1956-ra. A múlt történéseire Bárdos Gyula pillantott vissza, 1956 mai aktualitásáról Berényi József szólt.

A mintegy 650 néző zsúfolásig megtöltötték a helyi kultúrházat, Forró Krisztián galántai járási elnök köszöntötte a közönséget.

Bárdos Gyulát első magyar köztársaságielnök-jelöltként, a Csemadok elnökeként és az MKP Országos Elnökségének tagjaként kérték fel az ünnepi beszéd megtartására. Bárdos Gyula beszédében rámutatott: "Nem ünnepelni jöttünk, hanem emlékezni. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán gyakran felmerülnek a kérdések: Miért csak Magyarország népe tudott egyesülni a szabadságvágy mentén? Miért nem csatlakozott hozzá Kárpát-medence magyarsága, és leginkább mi, innét a Felvidékről? A velünk élő történelem ismérve az is, hogy hiányoznak bizonyos eseménysorok egyes láncszemei. És az is, hogy az összefüggések keresése során olykor nem veszünk észre más történelmi eseménysorokat. 1956 bűvöletében felvonul egy 600 ezres nemzetész sorsa is, a több évtizeddel ezelőtt történt események, amikor szülőföldünkön lettünk földönfutókká, amikor a szovjet hatalom segítségével és a nyugati hatalmak nemtörődömsége mellett százezreket aláztak meg a reszlovakizáció lélekölő követelésével. (...) Azt üzenjük mindenkinek, hogy megtanultuk: meghurcolni, megalázni lehet az embert, de ha szabad marad a lelke, megtörni soha. Nekünk szabad a lelkünk, és soha nem adjuk szabadságvágyunkat. Isten ebben segítsen bennünket, most az emlékezés pillanataiban és az elkövetkező időszakban is, amikor komoly megmérettetések várnak ránk. Szervezzük meg végre közösségünket. Vegyünk példát 1956 helytállóitól, hogyha megmérettetünk, ne találtassunk könnyűnek."

Berényi József MKP-elnök hangsúlyozta: "Ez az este is arról szól, hogy nekünk magyaroknak, bár nem mindig volt igazán sikerünk – elsősorban a 20. században – de mindig voltak közöttünk olyanok, akik tenni akartak. Ők megszólaltak, ha nagy volt az elnyomás, a zsarnokság, és megszólaltak akkor, ha rendszerhibák voltak. Így volt ez 1956-ban, de 1848/49-ben is vagy a Rákóczi-szabadságharc idején is. Sorolhatnám, forradalmakból, mi magyarok, jól állunk. Ez morálisan erőt és tartást ad nekünk. És mindig voltak olyanok is, akik megbélyegezték azokat, akik tenni akartak valamit. Talán azért, mert a rendszer kiszolgálói voltak, vagy azért, mert féltek. Mi nem azok vagyunk, akik megbélyegzünk, és nem azok vagyunk, akik félünk. Most is tenni akarunk valamit, és azt meg is fogalmaztuk. Ez nem más, mint a megmaradásunk itt, Szlovákiában. Úgy gondoljuk, a mai rendszer nem biztosítja itt a magyarok megmaradását, hiszen 110 ezerrel vagyunk kevesebben, mint voltunk 1991-ben. Nagy az asszimiláció, nagy az elvándorlás. Ezt kimondjuk és megfogalmazzuk azt is, hogy ezen hogyan lehet változtatni. És kapjuk is a bélyegeket...  De ahogy a megbélyegzés nyilván nem érdekelte azokat, akik 1956-ban, 1848/49-ben vagy a Rákóczi-szabadságharcban  helytálltak, ez bennünket sem érdekel. Minket az érdekel, hogyha pár év múlva a magyarok valahol összejönnek – például Galántán – , akkor ne mondják azt, hogy 2016-ban még ott volt az esély és azt elmulasztottuk. Mi azt akarjuk, hogy legyen esély 2016 márciusában megfordítani a trendeket, megfordítani ebben az országban azt az asszimilációs folyamatot és elvándorlást, mely bennünket sújt. Meg akarjuk teremteni azt a lehetőséget, hogy meg tudjunk maradni magyarként Szlovákiában. Ezért ma is lehetőség van felemelni a szavunkat. Úgy gondoljuk, olyan aktuális kérdésekben, mint a bevándorlás, a környezetvédelem és a települések névhasználata, a helyi önkormányzatoknak beleszólási joguknak kell lenniük a folyamatokba. Ha Önök is így gondolják, aláírásukkal támogathatják ezt az elképzelést. 2016 márciusában pedig lehetőség lesz véleményt mondani arról, hogy békésen asszimilálódni vagy  békésen megmaradni ebben az országban. Mi a másik lehetőséget akarjuk."

A Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes Galántán is óriási sikert aratott. A műsor végén Szarka Tamás "Kárpát-medencei himnusza", a Kézfogás csendült fel, majd a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Oriskó Norbert, Felvidék.ma