27. september 2016.
Az idei nyár záróakkordjaként, szeptember 17-én, szombaton a királyrévi stadionban szerveztük meg a RévFeszt elnevezésű egynapos fesztivál.
22. september 2016.
Harminchatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Hagyományos Csallóközi Vásár Dunaszerdahelyen.
20. september 2016.
2016. szeptember 10-én a pozsonypüspöki Vetvár kultúrház előtti téren került megrendezésre a hagyományos gulyásfőző verseny, immár tizenhetedik. alkalommal A hagyományos verseny szervezője a Pozsonypüspöki Helyi Hivatal.
13. september 2016.
Szeptember 12-én Komáromban átadták a Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont új épületét. A különálló épületrész négy tantermében az alsó tagozatosok kezdik az új tanévet.
10. september 2016.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége szeptember 7-én tartotta ülését Komáromban, a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte.
6. september 2016.
  Jó hangulat és igazi nyárias időjárás jellemezte a dunaszerdahelyi Nyárbúcsúztatót, amelyet az MKP Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete rendezett, immár 4. alkalommal.
22. august 2016.
A CSEMADOK Nagymegyeri Alapszervezete és a város önkormányzata háromnapos rendezvényfolyammal emlékezett meg államalapító Szent István királyról. Péntek délután szabadtéri rock koncerttel szórakoztatták az érdeklődőket. 2016.
22. august 2016.
A rétei - Szent István tiszteletére felszentelt - római katolikus templomban szentmisével kezdődött a megemlékezés a magyar államalapító Szent István királyról.  A szentmise keretén belül, amelyet Matus Jenő plébános mutatott be, megszentelésre ke
16. august 2016.
2016. augusztus 13-án a Csemadok Királyrévi Alapszervezete tizenharmadik alkalommal rendezte meg hagyománnyá vált gulyásfőző versenyét. A csapatok dél körül kezdték a főzést.