2015. augusztus 23-án került sor Nagycétényben a Szent István-napi megemlékezésre a templom mellett felállított emlékoszlopnál.
25. august 2015.
Kéménden alig pár éve tartanak Szent István napi megemlékezést. A Baranyai Anna Ilona által vezetett polgári társulás, a LIMONIUM GMELLINI, és ez évben már a Plébánia Hivatallal együtt szervezték meg a színvonalas ünnepséget.
25. august 2015.
Augusztus 23-án Gútán a Szent Rozália parkban került megrendezésre a Szent István-napi ünnepség.
24. august 2015.
Augusztus 22-én tartották a Szent István-napi ünnepséget Dunaradványon. Az ünneplő közösséget Vörös Attila, a Magyar Közösség Pártja Dunaradványi Helyi Szervezetének elnöke köszöntötte, aki a rendezvényen az ünnepi szónoka volt.
24. august 2015.
Augusztus 22-én Ifjúságfalván, a helyi futballpályán immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Lecsófesztivál. A résztvevő csapatokat a szervezők nevében Ham Erika üdvözölte.
24. august 2015.
Augusztus 20-án Ógyallán a Szent István király napi megemlékezésre a Konkoly Thege Miklós téren került sor. A jelenlévőket Radošicky Györgyi köszöntötte, majd az ünnepi beszédet Basternák Ildikó, a város polgármester asszonya (MKP) tartotta.
22. august 2015.
Államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezett az udvardi magyar közösség augusztus 20-án. A vendégeket az MKP helyi szervezetének elnöke, Farkas Tibor köszöntötte.
21. august 2015.
Augusztus 20-án, Szent István napján került sor Perbetén a Szent István-szobor ünnepélyes átadására a helyi római katolikus templom melletti Millennium-parkban.
21. august 2015.
Szent István király napi ünnepséget rendeztek Érsekújvárban a Csemadok Házban augusztus 19-én.
20. august 2015.
Dunamocson a Szent István napi ünnepség keretében újraszentelték a lengyel-magyar történelmi zászlót. Az ünnepségre a katolikus templom kertjében került sor.
Pagination
- First page
- Previous page
- …
- Stránka 15
- Stránka 16
- Aktuálna stránka 17
- Stránka 18
- Stránka 19
- …
- Ďalšia strana
- Posledná strana