12. jún 2015.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége június 9-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában. Az elnökségi ülést Gyarmati Tihamér járási elnök nyitotta meg, aki üdvözölte az elnökség megjelent tagjait.
12. jún 2015.
A Magyar Közösség Pártja Gútai Helyi Szervezete június 11-én „Beszéljük meg!” fórumot szervezett a helyi Városi Művelődési Központ körtermében. A jelenlévőket Koczkás Beáta, az MKP Gútai Helyi Szervezetének elnöke, alpolgármester köszöntötte.
11. jún 2015.
A Beszéljük meg! elnevezésű rendezvényt Gömörben immár második alkalommal a festői környezetben fekvő Hanván, a Diakóniai központban tarottuk meg2015. június 10-én.
10. jún 2015.
Június 9-én délelőtt kilenckor érkezett Komáromba, a Klapka térre Szlovákia köztársasági elnöke, Andrej Kiska. Az államfőt a városháza előtt Stubendek László, a város polgármestere „Isten hozta! magyar üdvözlő szavakkal fogadta.
9. jún 2015.
Az MKP KT elnöke, Zacharias István 2015. június 9-én elnökségi ülést tartott. Megyei alelnökként beszámolt az önkormányzat tevékenységéről. Az utolsó KT-ülés óta a megyei önkormányzat négyszer ülésezett.
9. jún 2015.
A természet számos ajándékai közül a legnemesebb képességünk az együttérzés és a nyomában járó cselekedet – tartja a mondás.
8. jún 2015.
Június 7-én került megrendezésre Izsán a kultúrház nagytermében a gyermeknapi rendezvény I. GyerekIzsa Fesztivál néven, melyre a szervezők meghívták a község apraját és nagyját.
7. jún 2015.
2015. június 6-án rendezte meg a Csallóközi Sport és Kultúra polgári társulás az első nagyszabású Felvidéki Juniálist Dunaszerdahely városrészében, a sikabonyi focipályán.
7. jún 2015.
Bográcsversenyt és családi napot tartottak az Ung-vidéki Nagyszelmencen június 6-án. Az MKP-s vezetésű önkormányzat szervezésében megvalósuló esemény során 11 főzőcsapat mérte össze tudását.
7. jún 2015.
Június 6-án Dél-Komáromban a Csillag Erődben került megrendezésre a VII. HON-NAP, a Duna-Menti Hagyományőrző Ünnep. A rendezvényen a vendégtelepülés Martos volt, ahonnét a résztvevők Keszeg István polgármester (MKP) vezetésével érkeztek.