A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége február 24-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában.
23. február 2015.
Négyrészes találkozás-sorozatot szervez Auxt Ferenc, az MKP Rimaszombati járási elnöke. Az első alkalomra két megyei képviselőt és néhány gömöri polgármestert hívott meg.
22. február 2015.
Önkormányzati képviselők és polgármesterek rúgták a bőrt határtalanul Nagyszelmencen, ahol második alkalommal szervezték meg a Gilányi László Emléktornát.
17. február 2015.
Február 16-án tartotta évzáró, küldöttállító, valamint jelölő taggyűlését az MKP Andódi Helyi Szervezete, melyet Czuczor Mária, a szervezet elnöke, s egyben a község polgármestere nyitott meg.
16. február 2015.
Helembán napjainkig fennmaradt a farsangi maskarás felvonulás hagyománya, amelyet farsang utolsó szombatján idén is megrendeztek.
15. február 2015.
Február 14-én a helyi kultúrházban került megrendezésre az I. Perbetei Magyar Bál. A szervezők a bált hagyományteremtő szándékkal hirdették meg, és megelégedésükre nagy érdeklődés övezte a rendezvényt.
14. február 2015.
A Magyar Közösség Pártja komáromi járási tisztújító konferenciája szombaton Ógyallán megválasztotta a Komáromi járás 13 tagú elnökségét, melyet majd - várhatóan ez év májusábanban - két komáromi elnökségi taggal bővítenek (Komárom városából ugyani
14. február 2015.
Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy a Magyar Közösség Pártja Nagykürtösi Járási Elnöksége közösségépítő és -erősítő szándékkal, és nem utolsó sorban a tisztségviselők munkájának megköszönésére is alkalmat adó, baráti hangulatú, kötetlen munka
12. február 2015.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége február11-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában.
Pagination
- First page
- Previous page
- …
- Stránka 70
- Stránka 71
- Aktuálna stránka 72
- Stránka 73
- Stránka 74
- …
- Ďalšia strana
- Posledná strana